Színház a rakétasilóban: a Zoltán újratemetve c. darab egy jelenete (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma) Állítólag nem voltak atomrakéták a magyar állam területén, amikor az ország még...
Esti táncház Kalotaszentkirályon. Fotó: Gecse Géza Az első erdélyi népzenei és néptánctábort Kalotaszentkirályon szervezte Szép Gyula és Német Ildikó immár több mint negyedszázada 1991 nyarán....
A Rákóczi Szövetség szervezésében tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a középiskolás történelemtanárok nyári egyhetes táborát Gyöngyösön, melynek központi témája az idén – mivel kereken 60 évvel...
Bocskor Bíborka és a Magashegyi Underground. (Fotó: gg) A gombszögiek hálás közönségnek bizonyultak a tábor csütörtöki napján, hiszen a Magashegyi Underground szinte valamennyi dalát együtt...
A táborszervezők segítségével a gombaszögi tábor területének látogatottabb pontjaira még csütörtök délután kikerültek a másnap délelőtti első világháborús történelmi klip-vetélkedőre mozgósító felhívás plakátjai. Gecse Géza témafelelős...
Független lengyel állam nélkül aligha lett volna önálló Csehszlovákia, de a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulásának talán még Csehszlovákiáénál is kisebb lett volna az esélye, ha nincsenek ...
Száz év tükrében a nagy háború 1916-2016 címmel hirdetett ismeretterjesztő történelmi klipvetélkedőt az Aspektus. Lassan a második világháború is kihullik a családok emlékezetéből, hogy az...
Fotó: Gecse Géza Megnyitotta kapuit a XXXV. Országos Táncház találkozó és Kirakodóvásár. A néptánc és népzene legrangosabb hazai rendezvénye az idén közel 2500 részvevő közreműködő...
Dr.Szili Katalin a Határok nélkül munkatársaival a Magyar Tudományos Akadémián A Magyar Örökség Díjat azoknak a személyeknek, magyar intézményeknek és csoportoknak adják, akik tevékenységükkel hozzájárultak a...
A Rákóczi Szövetség az idén március 13-án emlékezett Esterházy Jánosra. A budapesti emlékünnepségen átadták az Esterházy Emlékérmet László Bélának és a kassai Szakkay József Szakközépiskolának. Ünnepi...