Kaár lett volna kihagyni!

Kaár lett volna kihagyni!

A Valódi hamisítvány, avagy angolul a Fake – Real, vagyis a brüsszeli Európa Ház utazó kiállítást a Galéria Centrálisban, a Blinken OSA Archívumban még 2025. február 14-én pont meg tudtuk nézni, mivel a hét végéig, vasárnapig volt látható Budapesten.

A programra Bánhegyi Zsolt hívta fel a figyelmünket, aki családilag volt érintett a hamis dokumentumok szolgáltatásában.

Ő akkor még nem élt, de a szüleinek jól ment a két világháború között, így autójuk is volt és édesapja ügyvédként 1944 őszén tömegesen osztogatott hamis menleveleket Budapesten a zsidóknak.

Bánhegyi Zsolt, Mészáros András, Bujdosó Erika és Liszi János

Ez persze 1944. október 15-e után az új, immár nyilas adminisztrációnak is feltűnt, Bánhegyi doktort letartóztatták és az autót pedig – a maradék menlevél-szállítmánnyal – lefoglalták.

Bánhegyi apuka örülhetett, hogy ép bőrrel megúszta. De az anyuka, aki – Zsolt elmondása szerint – egy igen életre való hölgy volt és az autó lefoglalásába nem tudott beletörődni, addig járt a pótkulccsal nyilasházról nyilasházra, míg a Rózsdombon az egyik villa udvarán fel nem fedezte a kocsijukat. Kifelé jövet megpróbálta beindítani az autót, de hiába, mert – mint később kiderült,  közben kiszerelték belőle a karburátort.  A kapuban álló őr nagyon udvariasan megkérdezte a „nemzetes asszony”-t, hogy segíthet-e megtolni az autót, esetleg ki az utcára, hátha ott beindul.

Az autó a Rózsdomb lábához érkezve kénytelen-kelletlen megállt, Báhegyi anyuka pedig tanácstalanul nézelődött mellette. Kisvártatva megállt mellettük egy nagy fekete Mercédesz és a vezetője megkérdezte a fiatalasszonyt, hogy mi a gond? Erre Bánhegyi anyuka elmondta, hogy nem jó az autó, esetleg nem tudna-e segíteni rajta úgy, hogy az autót elvontatja a Vilmos császár úti lakásukhoz? Akkor még nem Bajcsy-Zsilinszky útnak hívták.

A sofőr rábólintott, és amikor megérkeztek, Bánhegyiné megkérdezte, hogy kinek köszönheti meg ezt a szívességet, a vezető elmondta, hogy az autó Edmund Veesenmayernek, a Német Birodalom teljhatalmú magyarországi megbízottjának a szolgálati személygépkocsija volt. Áttételesen így neki köszönhető, hogy Bánhegyiék autója haza került. A történettel persze a Bánhegyi-család nem dicsekedett.

Az autót aztán az 1945-ös „rendszerváltás”-t követően a kommunisták vették el a családtól, és a papa már Zsolt megszületését, 1949-et követően – pont osztályidegensége miatt – került a recski munkatáborba. Nem segített rajta, hogy 1944 őszén ellenálló volt, hisz a kommunisták szerint csak ők lehettek igazi ellenállók. A többiek azok csak színlelték az ellenállást, és tulajdonképpen ugyanolyan fasiszták voltak, mint a nyilasok. Vagy még azoknál is veszélyesebbek.

Bánhegyi ügyvéd úr pedig Recsken együtt bányászta a követ, részben ugyanazokkal a zsidókkal, akiket a nyilas rendszer idején megmentett.

A kiállítás egyébként a Budapestről távozott amerikai nagykövet apjának a műve, aki magyarországi holokauszt-túlélő volt. A kiállított dokumentumok mellett fényképeket is láthattunk, amelyeken például a lengyel ellenállási mozgalom hamisítói is láthatóak voltak. A hamisítvány-kiállítás sok ma is aktuális tanulságot is megfogalmazott, ami a tömegbefolyásolás, megtévesztés és propaganda sajátosságait boncolgatta.

Ezt követően átmentünk a Vak Varjú Étterembe, a Paulay Ede utcába. Szépen teli volt – ha nincs asztalfoglalásunk, nem fértünk volna be! Jelszavuk, amit mi is a mostani alkalommal a magunkévá tehettünk: kááár lenne kihagyni!

Az ajánlott Varga Ágota és a Trofimova-film közül Bujdosó Erika végül mégiscsak meg tudta nézni az Orosz frontkatonák között című filmet, amit majd áprilistól fognak streamelni. Azt vélte észrevenni, hogy a nemzetközi filmes adatbázisban a film adatlapján le vannak tiltva a hozzászólások. Készült a budapesti bemutatóról egy fél órás összeállítás, amiből ízelítőt kaphatunk már most is Trofimova filmjéről, de nyilván más a több mint két órás film, aminél rá lehet ugyan jönni, hogy miért próbálták és próbálják meg mindenhol blokkolni a bemutatását az ukránok, pedig leleplező erejénél fogva inkább az orosz szerepvállalás visszásságait mutatja be. Lásd – kattintással

Tefner Zoltán és Mészáros András

Tefner Zoltán halad a nagydoktorijával, de nem erőlteti – mivel az azon a sínen van, amelyen rajta kell lennie.

Megbeszéltük a Liszi János – Dzsoni festményeiből nyílt óbudai kiállítást is, amelynek képeit ő most egy darabig inkább őrizgetné, de két termet már betöltenek a helyszínen, ahol néhányan már láttuk.

Szóba került a Magyarságkutató átalakítása is és annak ellentmondásai is.

Mészáros András retró munkásdal-gyűjteményt szerzett be és meg is mutatta a kiadványt.

A kitörésnél is kihagytuk a 80.évforduló kínálta lehetőséget, mivel a többiek szerint mást is belehallottak volna, amiről már vagy fél éve gondolkodunk.

Aspektus

Next Post

Az orosz-ukrán háború három éve

ked febr 25 , 2025
Február 20-án a három éve tartó orosz–ukrán háború tanulságairól rendezett kerekasztal-beszélgetést Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézete. Az eseményen az Intézet Stratégiai Védelmi Kutatási Programjának munkatársai vitatták meg a háborús konfliktus tanulságait. Török Bernát, az Eötvös József Kutatóközpont főigazgatója szerint a háború kirobbanása óta a stratégiai-védelmi kutatások jelentősége megnőtt, és […]