Helyszíni fotók: Thaler Tamás

Ferenc Ferdinánd Szarajevó környékén, a júniusi merénylet előtt szemlét tart

Breszt-Litovszk és Versailles versus Trianon és Rapallo, avagy Horthy Miklós katonái vagyunk?

Az Aspektus 2019. november 15-i, Kossuth Klubba szervezett összejövetelén Gecse Géza témafelelős azzal kezdte, hogy elmondta: a kisfilm-vetélkedőt azért, mert igény volt rá, meghosszabbítják.

Ugyanakkor rész-értékelést adnak az eddig beérkezett kisfilmekről, amiben Sándor Ágoston, aki a 2016-is kisfilm vetélkedő első helyezettje most segítségére lesz!

Itt meghallgatható a rendezvény legeleje, amikor Gecse Géza és Sándor Ágoston a kisfilm vetélkedő állásáról adnak tájékoztatást (vágatlan változatban) – kattintással:

https://www.youtube.com/watch?v=L22m6buDrkI(külső hivatkozás)

Gecse Géza elmondta azt is, hogy azért adtak ilyen hosszú címet kisfilm támogató záró rendezvényüknek, mert részben a kortársak hivatkoztak  bizonyos folyamatosságra az 1918. március 3-a és 1922. április 16-án, illetve a két időpont között megkötött nemzetközi egyezmények esetében, legalábbis bizonyos vonatkozásban, másrészt jelzi annak a magatartásformának a kudarcát, amely a XX. század elején Európában, amely ekkor még a világ központi kontinensének tekinthető, a világháború végén mindkét fél követett. Breszt-Litovszkban akkora területet, körülbelül 1 millió négyzetkilométert csatoltak el Oroszországtól, a világháború első vesztesétől, amekkora maga Németország volt. 
A száz évvel ezelőtt, 1919. június 28-án aláírt versailles-i békediktátum területi vonatkozásban korántsem volt ennyire súlyos, viszont gazdasági szempontból még a breszt-litovszkinál is jelentősebb terheket rótt Németországra, amelyek abszolút nagyságáról hosszú éveken keresztül meg sem tudtak állapodni.
Itt meg is hallgatható a rendezvénynek az a része, amelyben összegezzük mindazt, amit az első világháború lezárása jelentett meghívott előadóinkkal (vágatlan változatban) – kattintással:

https://www.youtube.com/watch?v=62-4hvUCFAA(külső hivatkozás)

Katonai szempontból Versailles-ban teljesen lefegyverezték Németországot, hiszen míg Lengyelország 600 000, Franciaország pedig békében 700 000 katonát tarthatott fegyverben, addig Németország esetében ezt a létszámot 100 000 főben határozták meg. A szintén száz éve Saint-Germainben Ausztriával aláíratott békediktátum területi szempontból még a trianoninál is rosszabb volt, hiszen az ország ¾-ét csatolta el. Etnikai szempontból olyan szín német területek kerültek olasz és főként csehszlovák ellenőrzés alá, amelyeknek ott semmi keresnivalójuk nem volt. Ráadásul könnyen megoldható lett volna Ausztriánál maradásuk vagy Németországhoz csatolásuk. A nemzeti önrendelkezési jognak, amelynek a nevében az egész rendezés Párizs környékén 1919 januárját követően zajlott, a nyílt megcsúfolása volt, hogy nem engedélyezték nemhogy Ausztria egyesülését Németországgal, hanem még a Német-Ausztria elnevezést sem. Ausztriának gyakorlatilag ugyanakkora, sőt még a magyarnál kisebb 30 000-es operetthadsereget engedélyeztek és bár az adott körülmények között ez nem volt komoly veszély, de a Magyarországgal való egyesülést is megtiltották.

A harmadik dátum, ami mellet nem mehetünk el, az Horthy Miklós bevonulása Budapestre, amelynek száz esztendős évfordulója van. Miért nem csináltak Horthyék ünnepet november 16-ból, hiszen film van róla, ahogy ünnepélyesen bevonult?
Ujváry Gábor, a VERITAS főigazgatója úgy látja, hogy ugyan írásos forrásaink, bizonyítékaink nincsenek rá, de biztos, hogy tudatos döntés volt, hogy november 16-án vonult be Horthy Miklós Budapestre. A szimbolikus politizálás ugyanis végigvonul a korszakon. A Versailles-ben zajló tárgyalások 1919. január 18-án azon a napon indulnak meg, amelyen ugyanitt 1871-ben a Német Császárság megalakulását kikiáltották. Június 28-án, pontosan öt évvel azt követően írják alá a németekkel a békeszerződést szintén a versailles-i palota Tükörtermében, amikor Szarajevóban eldördültek Gavrilo Princip pisztolylövései – hallhattuk Ujváry Gábortól.

A Károlyi-, majd a Berinkey-kormány már 1918 decemberétől kezdődően Károlyiék minden ellenük való fellépést következetesen ellenforradalminak neveznek, tehát Horthyék éppen ezért szándékosan választották ezt a napot, hogy élesen megkülönböztessék a saját rendszerüket ha nem is köztársasági államformától, hanem legalábbis annak a Károlyiék által megvalósult formájától.

Gulyás László, a Szegedi Tudományegyetem tanára elmondta, hogy minden évben rendeznek Szegeden történészkonferenciát a Horthy-korszakról, így lesz ez az idén is. Három időpont kínálkozik a Horthy-korszak kezdetéül. Az első 1919. augusztus 13-a, amikor Horthy Miklós Szegedről Siófokra repül és a Főverzérség ottani felállításával önálló politikai tényező lesz. A második 1919. november 16-a – a budapesti bevonulás. A harmadik pedig – ami a törvényességhez való ragaszkodásukat volt hivatott tanúsítani: 1920. március 1-e, amikor kormányzóvá választották. Bizonyára az is szerepet játszott abban, hogy november 16-ból Horthyék nem csináltak ünnepet, amennyiben ezt mégis megtették volna, akkor amikor a baloldal az utcára vonul, akkor az egy évvel korábbi népköztársaság kikiáltására emlékeztek volna! És azért azt se felejtsük el, hogy Horthy számára Ferenc József, aki kerülte a szimbolikus politizálást, mindvégig példakép maradt. Még valami: november 16-ra bizonyos árnyékot vetett – a fehérterror. Akár a britekkel, akár a konzervatívokkal találkozott Horthy, mindenki az iránt érdeklődött, lesz-e fehérterror és zsidók elleni pogrom, amikor bevonul Budapestre? Ezért aztán Horthy még egy kötelezvényt is aláírt Clerk előtt, hogy nem lesz ilyen probléma! – jelentette ki Gulyás László.

Tefner Zoltán, a Corvinus Egyetem tanára szerint azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyar társadalom jelentős része már 1919 augusztusban a konszolidáció ígéretét látta Horthy Miklósban és emiatt a későbbi kormányzó bázisa sokkal szélesebb volt, mint amit mi ma gondolunk. Volt ugyan egy hadserege, néhány ezer különítményes, egykori tisztek, akik Szegedről elkísérték, akikkel a Dunántúl egy részét ekkorra már el is foglalta. Prónay és Héjjas néhány akciója viszont negatív nemzetközi visszhangot váltott ki. Ám Horthy mögött nemcsak fegyveres katonák álltak 1919 augusztusában, hanem olyanokat is Horthy Miklós katonái között tarthatunk számon, akik nem voltak fegyveresek, sőt, soha életükben nem gondolták, hogy politizálni fognak.

Tefner Zoltán a felvidéki Érsekújváron született Prohászka Ottokár alakját emelte ki, akinek a családja eredetileg katolikus német és morva származású volt. Rómában a Germanico-Hungarico Intézetben nevelkedett: hat évig tanult itt, míg pap nem lett. A génjeiben eredetileg az volt belekódolva, hogy meneküljön a politikától, önbizalma sem volt hozzá. De 1906-ban mégis arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországot csak a keresztényszocializmus lesz képes a biztos pusztulástól megmenteni! Ettől kezdve azon gondolkodik, hogy ki lesz az, aki Magyarország szociális felemelésének a programját képes megvalósítani? És 1919-ben ezt a személyiséget ő Horthyban látja, akinek ő nem a fegyveres, hanem a fegyver nélküli hadseregébe áll be. Kevesen tudják Prohászkáról, hogy 1920. március 1-én, amikor a nemzetgyűlés Horthyt kormányzóvá választja, ő lesz az, aki elmegy érte gépkocsival a Gellért Szállóba és az ő vezetésével megy a delegáció a Parlamentbe, hogy aztán Horthy Magyarország első embere legyen. Később Horthy Prohászkát miniszterelnöknek is szeretné felkérni, amit azonban ő már nem vállal. A nemzetgyűlés egyik vezérszónokaként Prohászka hihetetlenül sodró beszédeket tart – körülbelül egy hónapig, de ezután ezt megutálja. A nemzetgyűlés tagjaiban ugyanis Prohászka nem lát olyan erőt, mint magában Horthyban! 1919. november 16-ának tehát van olyan üzenete is, hogy nemcsak olyan emberek lettek „Horthy Miklós katonái”, akik katonaviselt emberek voltak, hanem olyanok is, akik ha nem is aktívan, de legalább csendestársként támogatták az új rendszert – hallhattuk Tefner Zoltántól.

Gecse Géza megjegyezte, hogy 101 éve ezekben a napokban, amikor már úgy tűnt, hogy minden elveszett, a Monarchia és Németország csapatai a keleti fronton még mindenütt ellenséges területen voltak. Ez azért érdekes, mert Gömbös Gyula – ennek ellenére – mégis azt javasolta, hogy ezeken a keleti fronton elfoglalt területeken a parancsnokságot egyértelműen vegye át a Monarchia!
Az a Gratz Gusztáv pedig, aki a breszt-litovszki béke megkötésekor a Monarchia részéről a békeszerződés gazdasági fejezetét kidolgozta, a háborút követően megírta, hogy már 1918 augusztusának a végén tudták, hogy a Monarchia gazdasági szempontból nem lesz képes 1919 januárjánál tovább állni a sarat.
És a breszt-litovszki béke egyik kulcsterülete Ukrajna mellett Lengyelország. Lengyelország azért, mert a háború során, 1916 végére biztossá vált, hogy mindenképpen lesz önálló Lengyelország! Számunkra ez azért kulcsjelentőségű, mert önálló Lengyelország nélkül soha nem lett volna önálló Csehszlovákia, de még önálló délszláv állam sem!
Tefner Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a Monarchiának már a breszt-litovszki béke megkötése előtt „sikerült” elidegenítenie a lengyeleket, amikor meghívták – figyeljünk az elnevezésekre – az Ukrán Népköztársaságot (!) tárgyalni. Ha Magyarország még nem is, de a Monarchia 1917-ben már ellátási válságba süllyedt. IV. Károlynak és külügyminiszterének Czerninnek ezért valahonnan gabonát kellett szereznie! Tehát a Monarchia katasztrofális anyagi helyzete miatt már 1918. február 9-én békét kötnek az ukránokkal, amit pont az előzmények miatt kenyérbékének neveznek. Ezért cserébe odaadják nekik a Lublintól keletre lévő, Chelm környékén lévő területeket is. Amire aztán olyan emberek hagyják ott a Monarchiát, akiknek a dinasztia-hűségéhez korábban nem fért kétség. A lengyel Józef Haller tábornok például Murmanszkon keresztül menekül el Párizsba és attól kezdve az Antant oldalán a központi hatalmak ellen harcol. Ez a sértődöttség egészen addig fennáll, amíg a bolsevikokkal a háború meg nem indul. 1920 nyarán Magyarország a Weiss Manfréd által gyártott fegyverekkel látja el a lengyeleket – horribilis nagyságrendű számokat lehet olvasni – tehát, az, hogy a vörösöknek nem sikerült Varsót elfoglalniuk, Horthy érdeme is! Weiss Manfréd nyolc hét alatt gyárt le egymillió lőszert, amit Bukovinán keresztül juttatnak el Lengyelországba! Ezzel magyarázható az is, hogy míg a lengyelek a németekkel aláíratott versailles-i szerződést szinte azonnal ratifikálták, a trianonit ekkor még nem! A bolsevikokkal vívott háború után a helyzet persze változott, de ekkor a térségben a lengyelek csak a magyarokra számíthattak!

Gecse Géza megjegyezte, hogy 1921-ben két királypuccs is lezajlott: az egyik márciusban, a másik pedig ősszel. A különítményeseknek, akik ekkor aktív szerepet játszottak, a fele legitimista, vagyis Habsburg-párti, a másik fele pedig szabad királyválasztó, vagyis az önálló Magyarország híve volt. Sopront és környékének Magyarországhoz tartozását viszont egységesen nekik köszönhetjük!

Elég néhány nevet említeni: Prónay, Héjjas, Ostenburg-Moravek Gyula és Francia Kiss Mihály.

A következő esztendőben, 1922-ben aztán a genovai nemzetközi konferencián, amelynek célja Európa gazdasági rendbe tétele, meghívják Európa két legnagyobb, legyőzöttnek számító államát: Németországot és a Szovjet-Oroszországot is. Az I. világháborúban egymás ellen harcoló két állam képviselői a Genova melletti Rapalloban ekkor egy egymással szembeni nulla megoldásban egyeznek meg és a diplomáciai kapcsolatok felvételéről is megállapodnak!
A frissen kinevezett magyar külügyminiszter: Bánffy Miklós sem lustálkodik: többször is tárgyal Georgij Csicserin szovjet külügyi népbiztossal – a magyar-orosz diplomáciai kapcsolatok felvételéről, bár mint megjegyezte – a két ország között azért nincs szükség békeszerződésre, mert azt már Breszt-Litovszkban megkötötték. Aztán a franciák, akik nincsenek megelégedve a német jóvátételi szállítások szerkezetével, a következő évben, 1923-ban bevonulnak a Ruhr-vidékre! Ami érdekes, hogy hiába állomásoznak ott állig felfegyverezve, annak ellenére, hogy a németek nem tanúsítanak fegyveres ellenállást, semmire nem mennek vele. Néhány hónap múlva ki kell, hogy takarodjanak onnan!
Ujvári Gábor szerint Rapallo részben Breszt-Litovszkból következik, hiszen Oroszország Breszt-Litovszkban különbékét kötött, ezért nem hívták meg a béketárgyalásokra Versailles-ba. Gecse Géza erre megjegyezte, hogy ez azért nem ennyire egyértelmű, gondoljunk csak a meghiúsult Herceg-szigeteki tárgyalásokra, hiszen orosz kormánytagokból álló küldöttség ugyanúgy volt Párizsban, mint lengyel vagy csehszlovák. Az, hogy az oroszok nem voltak ott a béketárgyalásoknál 1919-ben, más okokkal magyarázható – például azzal, hogy a különböző orosz fehér ellenforradalmi politikai erők jobban utálták egymást, mint a bolsevikokat.

A lényeg, hogy a bolsevik Oroszország kapcsolata, részben világforradalmi felforgató programja miatt is rossz volt a nyugat-európai országokkal. A németekkel azért is tudtak az oroszok viszonylag könnyen kiegyezni, mert nem volt akkora velük a kereskedelmi forgalmuk – jegyezte meg Ujváry Gábor. Az oroszok ekkor le voltak rongyolódva és 1923-ban Németországban is teljes volt a válság! Tízezrek haltak éhen, amire már régóta nem volt példa! Ráadásul belső küzdelmek is voltak a Kapp-puccstól a Hitler-puccsig, tehát a káosz teljes volt Németországban! Az 1923-as bevonulás a franciák részéről teljes kudarccal végződött – hangsúlyozta Ujváry Gábor – hiszen a német kormánynak elég volt arra felszólítania a német bányászokat és köztisztviselőket, hogy ne dolgozzanak, cserébe ugyanúgy megkapják a fizetésüket, mintha dolgoznának, tehát a franciák nemhogy nem jutottak hozzá semmihez, hanem a hadsereg fenntartását is finanszírozniuk kellett a saját forrásaikból!
Gulyás László úgy látja, hogy nem az a kérdés, illetve a problémák okozója, hogy ki volt a vesztes és ki a győztes Versaillesben és környékén, hanem az, hogy a győztesek nem tudtak egy normális békét csinálni!

1815-ben egy húszéves háború sorozatot sikerült Európa hatalmainak lezárniuk, amely 100 éven keresztül jónak bizonyult. Ehhez képest a versailles-i békerendszer konfliktusok tömegét állandósította, amelyek magukban hordozták a háború lehetőségét. Wilson pedig egy olyan szép új világot álmodott a Népszövetséggel, amelyről már 1922-ben kiderült, hogy nem több mint sóhivatal.

Tefner Zoltán Henry Kissingerre, az egykori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóra hivatkozva abban látja a problémák gyökerét, hogy a XX. század elejének politikusnemzedéke nem képviselt olyan emberi minőséget, mint a XIX. század végének politikusai! Jóval tehetségtelenebbek voltak és több emberi gyengéjük volt. Wilson például megsértődött, amit egy politikusnak tilos!

Ujváry Gábor hozzátette, hogy ugyanakkor a világháború legnagyobb nyertesének végül mégis az Amerikai Egyesült Államok bizonyult – nemcsak gazdasági és politikai tekintetben, hanem kulturálisan is, hiszen még a veszteseket is utánzásra tudta ösztönözni – ekkor kezdődött el Németország amerikanizálódása! Tehát kivonulása az európai kontinensről kifejezetten szándékos volt!

Gulyás László annyit tett ehhez hozzá, hogy az Egyesült Államok eleve vállaltan nem európai, hanem világhatalom volt, ahogy ezt Roosevelt 1932 őszén a londoni konferencia részvevőinek egyébként meg is üzente.

Ami Rapallót illeti, Tefner Zoltán elmondta, hogy amikor Pilsudski lengyel elnök a német-szovjet egyezményről értesült, szabályos idegrohamot kapott. Ez ugyanis egyfajta elő-Ribbentrop-Molotov paktumnak is tekinthető, hiszen a német vezérkar főnökét már ekkor is foglalkoztatta egy Oroszországgal közös, német-szovjet katonai fellépés, amelynek során Lengyelországgal végeztek volna – annak ellenére, hogy mind a szovjetek, mind a németek ekkor teljesen ki voltak merülve.

Ugyanakkor hamis mítosz a lengyel-magyar barátság ebben az időben – jegyezte meg Gulyás László –, mert míg Magyarország a versailles-i rendszer lerombolásában volt érdekelt, Lengyelország annak a haszonélvezője volt! Ha nincs az 1919 januárjában vívott első hétnapos háború, amelynek során Teschen egy részét Beneséknek sikerült megszerezniük, akkor még az sem elképzelhetetlen, hogy Lengyelországot is sikerül a Kisantantba beterelni.

Tegyük hozzá, ami ennél is érdekesebb, hogy miután Törökországnak sikerült a rákényszerített 1920-as sevres-i békét felülvizsgáltatnia, ami azt jelentette, hogy legalább az etnikailag török területek nem kerültek el tőle és 1923-ban aláírták a lausanne-i békét, utána Kemál Atatürkék is folyamatosan az új rendszer híveivé váltak – jegyezte meg Gecse Géza.

A rapallói egyezményt két a gazdasági csőd szélén álló ország írta alá – vetette közbe Ujváry Gábor, aki azt is elmondta, hogy Magyarország szomszédjai közül mindenki ellenséges volt velünk, az egyetlen Ausztriát leszámítva, amelynél ez a semlegesség viszont nem volt jóindulatú. Csak 1927-ben Olaszország megnyerése után nyílt a revíziós politika számára némi tér – ekkor alakult meg nálunk a Revíziós Liga is! – jegyezte meg Ujváry Gábor.

Sőt, a Magyar Rádióban ezt követően sem – vetette közbe Gecse Géza, hiszen Kozma Miklós, a Magyar Rádió elnöke – úgy gondolta, hogy a revíziós propaganda megjelenése a rádió hullámhosszán veszélyeztethetné a határon túlra, kisebbségi sorsra kényszerült magyarokat – ezért volt Kozma Miklós annyira népszerű a Kádár-korszak egyik főemberének számító Lakatos Ernőnél.

Három évtizeddel a rendszerváltás után még mindig nem jutott nyugvópontra a Horthy Miklós alakja körüli vita. Van, aki nem gondolja úgy, de a kormányzó tevékenysége nemcsak kezdetben, hanem még a világháború alatt is inkább pozitív, beleértve a terület-visszacsatolásokat, amelynek során – Kárpátalját leszámítva – magyar többségű területek kerültek vissza Magyarországhoz és így a trianoni igazságtalanságot sikerült orvosolni. Magyarország ennek következtében 1941-re egy 82%-ban magyar országgá vált, miközben maradtak magyarok Dél-Erdélyben és Szlovákiában is! Ami miatt Horthy Miklós tevékenységét kritika éri, az az 1944-es esztendő, amikor a zsidóság jelentős részét megsemmisítő táborokba szállították és ott meg is ölték – jegyezte meg Gecse Géza, bár itt a kormányzó személyes felelősségére vonatkozóan nincsenek bizonyítékaink!
Nemcsak magyarországi történészeknek van szabályos Horthy-fóbiájuk, hanem ez előfordul külföldi kutatóknál is – jegyezte meg Gulyás László. A Franciaországban élő Catherine Horel például eljutott Horthy értékelésében oda, hogy nem tud pozitívumot mondani az egész életútjában – még az első világháborúban nyújtott teljesítményét is kétségbe vonva. Gulyás László meggyőződése, hogy Horthy életpályájának különböző szakaszai vannak, amelynek a végén kétségtelenül ott van az 1944. március 19-vel kezdődő időszak, amelyet követően bekövetkezett a holokauszt is. De erről Ujváry Gábor még hitelesebben tud beszámolni – jelentette ki Gulyás László – hiszen Hóman Bálint életútját részletesen kutatta és vele ugyanaz a helyzet, mint a kormányzóval.

Igen, de Hóman nem volt államfő! – jelentette ki Ujváry Gábor, aki szerint 1944. március 19-e – a Tanácsköztársasághoz hasonlóan – a XX. századi magyar történelem egyik mélypontja! Horthy Miklós azzal, hogy nem mondott le, miként azt neki az ekkor leváltott Kállay Miklós tanácsolta, legitimálta mindazt, ami ezt követően történt. Ha Horthy lemondott volna, akkor ma akár nagy magyar államférfinak is tarthatnánk!

De ha 1944. március 19-t követően lemondott volna, akkor arra sem lett volna lehetősége, hogy 1944 júliusának az elején parancsot adjon a Koszorús-akcióra, amelynek következményeként Budapest zsidósága megmenekült a deportálástól! – vetette közbe Gecse Géza.

Nem tudjuk, hogy mi történt volna ebben az esetben, de nem elképzelhetetlen az sem, hogy nemcsak a budapesti, hanem a vidéki zsidóság deportálására sem került volna sor, vagyis egyáltalán nem lett volna deportálás – jelentette ki Ujváry Gábor. Így ő ebből az időszakból Bethlen Istvánt és Klebelsberg Kunót, némi megszorítással még Teleki Pált lenne képes a nagy magyar államférfiak között felsorolni.

Gecse Géza elmondta, hogy mivel a hibakereső pályázat győztese nincs itt, a nevét és a megoldást az aspektus.eu oldalon nyilvánosságra fogják hozni! Az Aspektus gyakorlata szerint azonban lehetőséget adnak kérdések megfogalmazására is.

Itt meg is hallgatható a rendezvénynek az a része, amikor a közönség kérdéseket tehetett fel és válaszokat is kapott rá (vágatlan változatban) – kattintással:

https://www.youtube.com/watch?v=0WMfMUG89cI(külső hivatkozás)

Király János mezőgazdasági gépészmérnök arra az volt kíváncsi, hogy mekkora volt a japánok részvétele az első világháború utáni békeszerződések véglegessé alakításában? Illetve bírálta a szociáldarwinizmust, mert szerinte ebből logikusan következett nemcsak a kulturális fölény, mint kategória, hanem maga a nemzeti szocializmus is.

Wolczyk László arra volt kíváncsi, hogy mi történt volna akkor, ha a trianoni békeszerződést nem írjuk alá? Illetve mikor lehetett volna ezeken a trianoni határokon érdemben változtatni?

Ujváry Gábor elmondta, hogy szociáldarwinizmus a korszakban igen el volt terjedve nemcsak Németországban, hanem másutt is Európában, sőt nálunk már Wlassich Gyula is használta, nemcsak Klebelsberg Kuno. Ehhez Gulyás László hozzátette, hogy igen erőteljesen kapcsolódik hozzá az eugenika, amiről Ujváry Gábor megjegyezte, hogy még a Huszadik Században is előfordult a népszerűsítése.

Tefner Zoltán úgy tudja, hogy a jugoszláv hadsereg gondolkodott ekkor komolyabban Magyarország megszállásáról, de a horvátokkal való problémák miatt mégsem jött komolyan számításba.

Ujváry Gábor szerint 1919 novemberében – decemberében lehetett volna még valamit érdemben tenni, később már nem.

Bár Károlyi tehetségtelen politikus volt, a fegyverleadásban volt racionalitás, hiszen voltak ekkor Magyarországon olyan helységek, ahol rémséges állapotok voltak. Ugyanakkor Károlyi nem volt hazaáruló, hiszen ő volt az, aki megrendelést adott  Jeges Ernőnek, így már december végén megjelenik a Nem-nem-soha!-plakát.

Gecse Géza felvetette, hogy Erdélyt a románok 20 000 katonával foglalják el, miközben folyamatosan zajlik a hadseregépítés.

Gulyás László szerint két markáns álláspont van: az első szerint a hazaérkező katonák alkalmasak lettek volna harcolni, a másik az, hogy nem. Ezt a kérdést érdemes beható vizsgálat alá vonni és az sem mindegy, hogy mely vidékeken vizsgálódunk. Ugyanis van, ahol nemzetiségpolitikai vonatkozása is van annak, hogy a jegyzőt megpróbálták-e agyonverni és az sikerült-e.

Ujváry Gábor felhívta arra is a figyelmet, hogy a frontról visszatérő egységek fele részben más nemzetiségű volt. Kérdés, hogy lehetett volna-e számítani rájuk a magyar ügy védelmében?

Regularitás és irregularitás kérdésében Gulyás László megjegyezte, hogy néha nehéz dönteni. Minek tekintsük például a Rongyos Gárdát? Prónay ugyanis leszerelt tartalékosként van ott. Az is kérdés, hogy a Lajtabánságot saját nekibuzdulásból, vagyis magától csinálta-e, összejátszott-e a magyar kormánnyal vagy egész egyszerűen csak elgurult a gyógyszere?

Tefner Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a frontról a katonák spontán módon érkeztek haza. Sajátos, hogy a vörös hadsereg toborzásában voltak professzionista elemek, amire Ujváry Gábor megjegyezte, hogy egész egyszerűen arra kényszerítették őket, hogy legyenek katonák! A forrásokkal a központi kormányzat rendelkezett, amelynek vezetői elmondták, amennyiben a szakszervezeti tagok nem lépnek be a Vörös Hadseregbe, akkor a családjukkal együtt éhen fognak halni!

Végül Gecse Géza felhívta a figyelmet arra, hogy rövid időn belül lesz egy díjátadó rendezvény a neuilly-i béke aláírásának 100. évfordulóját követően, szűkebb körben és valószínűleg ugyanitt a Kossuth Klubban.

Aspektus

A rendezvényről készült, az M5 2019. november 15-i esti híradójában közreadott, Bukosza Zita által készített riport – kattintással:

https://www.youtube.com/watch?v=cRGlSNZXJW4(külső hivatkozás)

Az összefoglaló 2019. december 30-i angol nyelvű összefoglalója, jóval több helyszíni és egykori fényképpel – kattintással