
Rostás-Péter István
Kárpátaljától Moszkváig feszül az ív, amelyet Gecse Géza történésszel Rostás-Péter István bejárt a Kolozsvári Rádió Magyar Adásának Tetőterasz című műsorában legelőször 2025. július 21-én este 6 órától.

Kolozsvár a Mátyás templomból
A műsorban szóba kerül Sebestyén József halál-ügye, illetve a palágykomoróci templomgyújtási kísérlet, illetve a magyargyalázó felirat ügye is, illetve az orosz közlekedési miniszter állítólagos öngyilkossága is.

Orosz csapatok – támadásban
Beszélünk Kárpátalja szláv lakosságának összetételéről, arról, hogy ennek a népességnek a fele helyi, vagyis ruszin eredetű, míg a másik fele betelepült ukrán. A helyi szláv, vagyis a ruszin lakosság túlnyomó része görögkatolikus vallású, vagy görögkatolikus vallású volt, hiszen a terület Szovjetunióhoz való csatolását követően a görögkatolikus egyház vezetőit a Gulágra száműzték, az egyházat pedig mind a Szovjetunióban, mind Romániában betiltották, a rendszerváltást követően pedig egykori státuszukat azóta sem állították vissza – legfeljebb szórványosan.

Orosz rakétatámadás után – Ukrajnában
Nem köztudott, hogy ma Magyarország harmadik legnagyobb vallási felekezete, a magyar nyelvű görögkatolikusság, amelynek legjelentősebb búcsújáróhelye – Máriapócs.
Az internetre 2025. július 24-én került ki az anyag – Sebők Tímea szerkesztésében – kattintással